Adventi gondolatok
2015. november 30., hétfő. Szent András apostol ünnepe.
»Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.« {Joel 3,5} De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?
Ezért meg van írva: »Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz.« {Iz 52,7}
A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából.
(Róm 10,13 – 15.17)
Az evangéliumi Örömhírt már az Ószövetség meghirdette, amikor a Megváltó érkezéséről jövendölt. Pál apostol a Rómaiakhoz írt levélben Izajás prófétát idézi, aki e szavakkal bátorította Isten fogságban sínylődő népét: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt (Az Ószövetség görög fordításában: euangelion) hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást.” Ez a Jó hírt, evangéliumot hirdető és szabadulást hozó személy természetesen nem más, mint maga a Messiás, az Úr Jézus Krisztus.
Az apostolok pedig ennek a felszabadító örömhírnek a továbbadói. János evangélista elbeszéli, hogy amikor András mint keresztelő János tanítványa először találkozott Jézussal, rögtön elújságolta az örömteli hírt testvérének: „Megtaláltuk a Messiást!” (Jn 1,41). András tanítványságának első pillanatától fogva apostolnak, misszionáriusnak bizonyult. Örömhírt hirdetett. Azért volt képes tovább visszhangozni a Jó hírt, mert előtte már nyitott volt a füle, nyitott volt a szíve Isten Igéjére. Hiszen „a hit hallásból fakad”.
És én? Meghallom Isten hozzám szóló szavát? Odafigyelek üzenetére – akár akkor, amikor a liturgián felolvassák, akár otthon, a Szentírást olvasva?
És vajon tovább visszahangzom ezt az Örömhírt környezetemben? Sugárzik rólam Jézussal való találkozásom öröme, mint András apostolból?
