Urunk szenvedésének emlékezete
„Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Már geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes kiszolgáltatottságnak és elhagyatottságnak ama metszéspontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.
Az első kereszt a gyermekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. A harmadik a felnőttkor keresztje, minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Most kell beilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Most kell leginkább ellenállni a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Az utolsó kereszt az öregkoré. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A másik a jobb, a harmadik a bal latoré. Jézus barátságába fogadja a jobb latort, de egyetlen ítélkező szava sem volt a bal latorhoz. Kihűlő és elnémuló ajka egyetlen nagy imádság volt - valamennyiünkért. A kereszt az egyedül lehetséges haza jóhíre.”
(Pilinszky János)
|
|
Ami egyszer megtörtént Jézus passiójában, az nem más, mint annak a konkretizálása, ami a világ kezdetétől a világ végéig szakadatlanul történik: egyfelől a bűn megveti Istent, másfelől Isten alászáll, egészen az emberhez kicsinyedik, s kiszolgáltatottságunk legvégső formáját, a kínhalált is megtapasztalja.
„Azt tesztek velem, amit akartok, akkor is szeretlek!” A bűn története és Isten totális emberszeretetének a története: ez a Passió. Ez az üdvtörténet tartalma. Mindennek legmélyén ott a kereszt.
A nyakban hordott kereszt, a szobák falán levő feszület, az útszéli és a templomtornyokat megkoronázó kereszt - mind Isten emberszeretetének, halált legyőző szeretetének győzelmes jele. Ezért kell a nagyhéten újra fölfedeznünk és megbecsülnünk imádságaink, Istenhez szólásaink keretét, a keresztvetést. Ebbe kapaszkodva tudjuk egyedül megmenteni és ugyanakkor odaajándékozni életünket.
|
„Keresztények, sírjatok,
mélyen szomorkodjatok,
keseregjen minden szív,
aki Jézusához hív.
Nincsen abban irgalom,
hozzád buzgó fájdalom,
aki Téged meg nem szán,
Ó, Jézus a keresztfán.”
|
|
|
|
Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, az Ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik.
Békesség veletek! Én vagyok, ne féljetek! - köszönt bennünket is a feltámadt Krisztus! Mindnyájan találkozni szeretnénk vele, mint azok, akik feltámadása után látták, hallották, érinthették Őt. Mi is a találkozásra várunk, azért megyünk a szentmisére, hogy vigasztaló szavait halljuk, lángoljon a szívünk és felismerjük a Feltámadottat a kenyértörésben. Maradj velünk, Urunk, mert esteledik és lemenőben már a nap! - kérleljük.
