A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztatója - 2005. október
Amikor a kis elemista iskolába kezd járni, először megtanulja az ábécét, aztán, ha már ezt tudja, olvasókönyvet kap és elkezd olvasni. Szép mesék, hasznos olvasmányok mellett eleinte lassan, végül egészen tökéletesen megtanul olvasni.
700 évvel ezelőtt véget érni nem akaró háború alatt nyögött a világ. Az emberek a háború alatt annyira eldurvultak, hogy hazatérve, megtagadták az Úr Jézust, az Ő szent egyházát, szent tanítását, sőt egyenesen ellene fordultak.
Az általános felfordulás közepette szent Domonkos, a jó Istennek fáradhatatlan, melegszívű szolgája, az igaz hit megőrzésére és a vallásosság elterjesztésére, felrázására, nagy buzgalommal terjeszteni kezdte a szentolvasót. Az emberek elfelejtették – mondta – a sok háborús durvaság, gonoszság között a hitüket. Tegyünk úgy velük, mint a kis gyermekkel. Tanítsuk meg őket az igaz hit ábécéjére s ha már ezt tudják, tanítsuk meg őket olvasni. Hadd olvassák le az Úr Jézus és a szent Szűz életéből az erényes, nemes, vallásos élet isteni békéjét. Nagyszemű olvasóját az oldalára kötve járta be a városokat és tanította az embereket az Üdvözlégy Máriával ajkukon olvasgatni az Úr Jézus életének titkaiból Betlehemtől kezdve az Olajfák- és Kálváriahegyen át egészen a mennybemenetelig.
A jó Isten megáldotta hű szolgája fáradhatatlan munkáját. Mily nagy volt a világ ámulata. Amit a fegyver és börtön el nem ért, elérték az ima erejével a Szent Szűz közbenjárására: az emberek visszanyerték régi, élő, igaz hitüket.
Így terjedt el a szentolvasó. Innen a neve. Az anyaszentegyház minket is felhív most október havában a szentolvasó imádkozására. Hogy a durvaság meg ne ingassa hitünket, a sok rossz példa el ne szakítson az Úr Jézustól, szent egyházunktól, kezünkbe adja az olvasót. Mialatt az Üdvözlégy Máriát mondja ajkatok, olvasgassatok lélekben az Úr Jézus életéből. Tanuljatok tőle boldogan, Isten közelében, nemesen, tisztán élni. Nincs az a gyönyörűséges tündérmeséje a világnak, amelyből annyi vigaszt, annyi bíztatást, annyi nemes elhatározást olvashatnátok ki, mint az anyaszentegyház ezen egyszerű, igénytelen, de szent olvasókönyvéből.
Mivel a szentolvasó a szent Szűz előtt különösen kedves, ne csak magunk tanulságára, vigaszára forgassuk azt. Ajánljuk fel másokért is ezt a hathatós szép imádságot. A szent Szűz különös oltalma, hatalmas pártfogása, anyai vigasztalása megtalálja majd szenvedő, küszködő testvéreinket.
Ezekben
a napokban lelkünk egész melegével ostromoljuk a szentolvasó
királynéját, eszközölje ki a békét.
|
Október 4.: ASSISI SZENT FERENC Assisiben 1182-ben született. Apja gazdag posztókereskedő volt. Maga mellé vette fiát az üzletben, de ez őt nem érdekelte. Hamarosan az Úr jelent meg neki. Ezután egy ideig imádkozott, visszahúzódott. Újabb látomásban Krisztus kérte: „Ferenc, menj, építsd fel hajlékomat”. Nekilátott a roskadozó Szent Damján-templom rendbehozásának. Szegényen, egyszerűen hirdette a bűnbánat és megtérés evangéliumát. Nagyon vágyott a szenvedésre és ezt meg is kapta. Greccióban létesített kolostort és 1223-ban itt hozta létre az első betlehemi jászol jelenetet. Megkapta Krisztus Szent Sebeit (stigmatizáció). Hosszú és nagy szenvedései 1226. október 3-án értek véget. 1228-ban avatták szentté. Követői a ferencesek. Példája: Élj vidám, szerény életet! |
Október 15.: AVILAI (NAGY) SZENT TERÉZ Avilában, Spanyolországban született 1515-ben. Korán megtanult imádkozni, hitéért lelkesedni és nagyon korán elkezdett olvasni. Tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmányai a szentek élete volt. Édesapja ágostonos apácákra bízta nevelését. Betegen hazakerült. Felgyógyulva titokban elhagyta otthonát és 1533-ban karmelita apáca lett. Rendi neve: „A Jézusról nevezett Teréz”. Gyóntatója parancsára kezdte leírni lelki élményeit. 1562-ben Avilában 12 társával megalapították a Szent József-kolostort. 1582-ben halt meg. Holtteste épségben maradt. 1622-ben XV. Gergely pápa szentté avatta. Példája: Gyengén, betegen is erős az erős! |
Köszöntjük Tamás atyát!
Tisztelt Szent Tádé és a Magyar Szentek Temploma Közösségek!
Ezen úton szeretnék egy-két szót magamról elmondani, hogy tudjanak arról, mégis ki is ez az új káplán. 1974. október 9-én születtem, Kanadában, Winnipeg városában. Szüleim a felvidéki Léváról származnak. Édesapám Kassára járt az állatorvosi egyetemre, majd miután lediplomázott, Léva körzeti állatorvosa lett. Édesanyám pedig elkezdte a mikrobiológusi tanulmányait a pozsonyi egyetemen mielőtt Kanadába disszidáltak volna. Szüleimnek nem volt könnyű sorsuk. Mivel nemesi hátterük van, a hatóságok sokszor megnehezítették az életüket. Hagyományos katolikus családokból származtak, és ezt a hagyományt tovább őrizték, azaz ők is mélyen katolikus hívők. Ezenfelül pedig magyarságukat sohasem tagadták, minden népszámláláskor magyar mivoltukat megvallották. Ezekből kifolyólag sok nehézséggel kellett küzdeniük. Így aztán 1968-ban szüleim úgy döntöttek, hogy az óhazát el kell hagyniuk, hogy a gyermeküknek egy fényesebb jövője legyen, hiszen ekkor nővérem már megszületett. Először Olaszországba szöktek, ahol a kanadai nagykövetségen menekült státuszt kértek. Ezt egy fél évre rá, meg is kapták és az új életüket Kanadában elkezdhették.
Nem volt egyszerű dolguk, hiszen nyelvtudásuk igazából nem volt, ismeretség még annyi sem és egy kislányról is kellett gondoskodni úgy, hogy a kanadai állam édesapám diplomáját nem fogadta el, tehát újra le kellett diplomáznia. Küzdöttek és sikerült is nekik, hiszen mire én megszülettem, édesapám állatorvosként működött, édesanyám pedig mikrobiológus volt és már saját kertes házunkban éltünk.
Szüleim, bár egy új világban éltek és egy új életet kezdtek, a magyar hagyományokra neveltek. Otthon csak magyarul volt szabad beszélni. Az ünnepeket a magyar hagyományokhoz megfelelően tartották meg, és nem vették át az angolszász hagyományokat. Szüleim, a helyi magyar templomba vittek bennünket minden hétvégén. Szombaton azért, mert akkor voltak a magyar nyelvű hittan órák, utána pedig a magyar nyelvórák kezdődtek. Vasárnaponként pedig, öcsémmel együtt, a nagy misén ministráltam.
Szüleim egy angol-stílusú magán iskolába küldtek tanulni, ahol 12 évet töltöttem és ott érettségiztem. Az érettségi után a manitobai egyetemre felvételit nyertem, ahol a pszichológiai karra jártam. E mellett, kanadai szokások szerint, még dolgoztam is, hogy tanulmányaimat anyagilag támogatni tudjam. Ezek az évek azonban, mondhatjuk, önfelderítő évek voltak. Azaz, kerestem a helyemet ebben a társadalomban, mi az, amely kitölti az életemet. Úgy tűnt, hogy semmi sem tett igazából boldoggá, ugyanakkor mocorgott bennem egy gondolat, egy érzés; a papság. Sokszor elhessegettem, de minél többször tettem ezt, annál jobban foglalkoztatott. Végül, az egyetemi tanulmányaim során megértettem, hogy nincs más nekem, mint hogy Isten eszköze és szolgája legyek. Dr. Miklósházy Attilánál, a külföldön élők magyarok püspökénél jelentkeztem, akinél felvételit nyertem. Közös megegyezéssel, az esztergomi szemináriumba küldött, hogy ott kezdjem a teológiai tanulmányaimat. Esztergomba két évet töltöttem, majd az előjáróság a budapesti Központi Szemináriumba küldött, hogy tanulmányaimat ott folytassam. Dr. Miklósházy Attila, Winnipegen 2003. július 5-én szentelt pappá és az óta itt magyarországi szolgálatban vagyok. Emellett pedig, a kánonjogi intézetben posztgraduális tanulmányokat végzek.
Nagy öröm számomra, hogy a krisztinavárosi szolgálat után, ismét egy kiváló közösségbe kerülhettem. Remélem, hogy e rövid bemutatkozás az ismerkedés kezdete és minél jobban megismerjük egymást, szorosabb kapcsolatba kerülünk egymással. Kívánom és imádkozom azért, hogy Isten áldja meg közös munkánkat!
Androvich Tamás
Volt egyszer egy tábor Nagyvázsonyban…
2005. július 3-a nagy nap volt a péntek esti csoportnak, hisz akkor indult a
csapat Nagyvázsonyba táborozni 11 hittanossal Barbi vezetésével.
(András, Peti, Tádé, Virág, Eszter Anna, Péter, Zsófi, Vera, Niki,
Ákos). A 9 órai szentmise után indultunk útnak, kocsival kivittek a
népligeti autóbusz pályaudvarhoz, ahol csatlakozott hozzánk Anna és
Eszter. Az út Veszprémig érdekesebbnek tűnt egyeseknek, hisz
emeletes busszal utaztunk, a szerencsésebbek legelöl ülhettek a
buszon, az emeleten. Veszprémben átszálltunk egy másik buszba, ami
levitt minket Nagyvázsonyba, gyakorlatilag házhoz vitt, ami azért
volt jó, mert így nem kellett sokat cipekedni. 
Megérkezvén a táborhelyre, a ház gondnoka „kellemetlen” hírrel szolgált: hétfőn jön egy másik csoport ide egy hétre, és ennek a hírnek nagyon nem örültünk első hallásra, de végül nem esett rosszul, sőt éppen az ellenkezőjét tapasztaltuk.
Ezek után fölvertük a sátrakat, a nap hátralévő idejében sétáltunk a környéken, kívülről megnéztük a várat. A következő napon hétfőn a délelőttöt kézműves foglalkozással töltöttük el, könyvjelzőket lehetett készíteni, délután már belülről is megnéztük a Kinizsi-várat, ráadásként (?) kirándultunk még a környéken, egy pálos kolostor romjait céloztuk meg. A nap végére megérkezett a másik csoport Sárospatakról, de a hivatalos ismerkedésre még várni kellett egy napot, de az este, mikor Barbi esti mesét olvasott fel nekünk, utána három srác telepedett le hozzánk a másik csoportból név szerint: Hapci, Hofi és Feri, akikkel a további napokban is jóban voltunk.
Kedden az eredeti terv helyett lementünk a Balatonhoz, Zánkára fürödni. Így telhetett volna el ez a nap, ha délutánra nem érkezne egy hidegfront és a nap végére nem zuhanna a hőmérséklet több mint tíz Celsius-fokot! A strandról természetesen mindenki menekült, az eső és az erős szél elől. Nekünk sajnos nem volt hová menni, mert a busz csak délután ötkor indult vissza Nagyvázsonyba, ezért a hátralévő időt kvízvetélkedővel töltöttük el pontszerzés nélkül, a kérdések Magyarország körül forogtak öt témakör körül (történelem, irodalom és művészet, földrajz és egyebek Az este volt egy közös misénk a másik csoporttal a falu templomában,a mise után bemutatkoztunk egymásnak, röviden mindenki mesélt magáról valamit.
Szerdán került sor a veszprémi látogatásunkra, de előtte Nemesvámoson római kori farmot néztünk meg, és csak utána mentünk Veszprémbe. Megnéztük a várat és a várban a magyar ásványkincsek múzeumát is megnéztük. Ezen a napon vettünk búcsút Zsófitól és Verától. Helyettük jött Ákos és Niki, így a létszámunk nem csökkent Az este meghívtuk a másk csoportot egy kis dinnyézésre.
Csütörtökön Herendre mentünk a porcelánmúzeumba és a porcelángyárba, ahol filmet láthattunk a herendi Porcelánmanufaktúra történetéről, majd a porcelántárgyak elkészítésének folyamatáról. A Porcelánmúzeumban ritka, muzeális értékű darabok voltak kiállítva. A következő napra már nem terveztünk semmi konkrét programot, egész nap a táborhelyen maradtunk, ezen a napon vettünk búcsút Andrástól. Az utolsó napot félig átaludtuk, „könnyes” szemmel búcsút vettünk a másik csoporttól, akikkel egész héten jó barátságban voltunk, indultak haza az ország másik felébe, Sárospatak és környékére…
Mi csak délután indultunk haza, busszal lementünk Balatonfüredre, majd egy Hévízről jövő busszal jöttünk föl Budapestre. A szerencsésebbek találtak ülőhelyet maguknak, de azért túléltük ezt is, és végül a templom előtt,a Petőfi-híd budai hídfőjénél mi is búcsút vettünk egymástól. Hálát adunk az Úrnak ezért a hét napért!
Augusztusi rejtvényeink (majdnem hibátlan) megfejtését hárman is leadták: Kádár Mihály, Treml Ákos és Treml Orsolya. Munkájukat feladatonként egy-egy gombóc fagyival értékeljük! Gratulálunk!
I. Bibliai állatkert Keress tíz állatot a szentírás bármely részéből. Másold ki a mondatokat vagy add meg a mondatok „rendszámát”. |
II. Minden válasz T betűvel kezdődik.
|
Minden római számos feladat helyes megfejtése egy-egy gombóc fagylaltot ér, ha legkésőbb október 30-ig leadjátok a sekrestyében zárt borítékban névvel és életkorral ellátva Szilasné Udvardy Katalin részére. Beváltható: november első vasárnapján!