A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztatója - 2004. december

Borongós ősz, hosszú, sötét éjszakák, hulló falevelek, beálló fagyok. Itt a virágok, gyümölcsök nélküli természet. Akaratlanul is eszünkbe juttatja a mi „lombhullásunkat”.

De ha megnézünk egy „becsomagolt” rügyet, elrejtve, de látszik a jövő, az új élet. Ha pár kilométert megyünk, s kijutunk a mezőre, zöldül a nemrég elvetett, magból kikelt új élet, az eljövendő új kenyér. Ma még igazán semmi sem látszik, de a kicsiny jelek biztos reményt keltenek fel bennünk.

Minden reggel, a hajnali miséken egy-egy „becsomagolt rügyet” nézünk meg, részben a szentírás soraiban, részben a kenyér és bor színe alatt megjelenő Eljövendőben. Még a kibontakozást nem látjuk, de a lélek hosszú sötét éjszakáján feldereng az Élet Napja, az Eljövendő, a Megváltó. Eljött és eljön. Megváltott és üdvözíteni akar.

Az Atya ajándéka Ő nekünk. Jött és jót tett kicsivel, naggyal, igazzal, bűnössel. És eljön újra, hogy az örök boldogság ajándékát átadja.

Készülődésünk? Szeretni. Bűntelenül, imádságosan az Istent. Jót téve kicsivel-naggyal minden nap, minden percben. S várni arra, hogy a Teremtő itt és most a kegyelmével ajándékozzon meg minket, hogy egészen Neki tudjunk élni. Hogy mindig eggyel több gyertya világítson bennünk is, mint ahogy az adventi koszorún. Íme itt az adventi program, itt az egész életünk megvalósítandó programja.

2004. december 5-én nemzetünk azon szerencsésebb tagjai, akik az országhatáron belül élnek, súlyos erkölcsi felelősségükről kell, hogy bizonyságot adjanak. Arról kell a népszavazáson dönteniük, hogy vállalják-e a sorsközösséget azokkal, akik nem önszántukból rekedtek az országhatáron kívül, s lettek egy másik ország polgárai, ámbár nemzeti öntudatuk, történelmük és kultúrájuk alapján jogosan érzik úgy, hogy a magyar nemzethez tartoznak.

Történelmi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy nehéz helyzetben mindig csak az isteni gondviselésben, a Magyarok Nagyasszonyának támogatásában és önmagunk erejében bízhattunk. Nemzeti megmaradásunknak is ez volt az alapja. Most lehetőségünk nyílik arra, hogy kifejezzük összetartozásunkat azokkal, akiket a történelem erőszakosan szakított el tőlünk. Lelkiismereti kötelességünk, hogy szavazatunkkal támogassuk azt a szándékot, amely az egymáshoz tartozást hivatalosan is kifejezésre akarja juttatni a kettős állampolgárság megadásával. Ennek támogatása akkor is erkölcsi kötelességünk, ha ez anyagi áldozatokkal jár.

Hasonlóképpen tartsuk szem előtt, hogy az emberek egyenlő méltóságának olyan gondoskodás felel meg, amely az emberek életét és egészségét nem puszta piaci értéknek tekinti, hanem a szolidáris szeretet és méltányosság alapján megfelelő szintű egészségügyi ellátásban részesíti a társadalom minden tagját.

A magyar nemzetért érzett erkölcsi felelősségünk és elkötelezettségünk tudatában arra kérjük a magyar katolikus hívőket és minden magyar honfitársunkat, hogy a népszavazáson való részvételével és IGEN szavazatával legyen részese ennek a történelmi összefogásnak, és támogassa ezt az új nemzetegyesítést.

A magyarigazolvány bevezetése a kárpátaljai magyar közösségre, és minden bizonnyal a többi határon túli magyar közösségre is, pozitív hatással volt: egyrészt erősítette a nemzeti öntudatot az itt élőkben, másrészt növelte a magyar nemzetiségűek megbecsültségét azáltal, hogy a magyar állam nyilvánosan elismerte a határokon túl élők magyar nemzethez való tartozását.

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás tulajdonképpen egy lehetőség az anyaországi magyarság számára, hogy hűségnyilatkozatot tegyen az elszakított nemzetrészek mellett, kifejezze nemzeti lojalitását, és ezáltal orvosolja mindazokat a sebeket, melyek az 1920-as szerződés óta estek a kisebbségbe került magyar közösségeken. Helyes erkölcsi megítélés szerint nem lehet más alternatívája az „Igen”-en kívül az anyaországi szavazóknak, mint ahogy a Magyarországon kívül élő magyarok sem tagadhatják le magyarságukat. Ha egy anya elhagyja gyermekét, és nem hajlandó magáénak vallani azt, a vérségi kapcsolat mégis eltörölhetetlen marad közöttük.

A kárpátaljai magyarok hitét, erkölcseit, élni tudását, szép hagyományait látva és ismerve biztos vagyok benne, hogy ennek a közösségnek a törvényes befogadása áldásos lesz a magyarság számára.

Adja az Úr, hogy nemzettársaink felelősen és szeretettel döntsenek a kettős állampolgárság ügyében!

Tisztelettel és testvéri szeretettel:

Neves anyaországi személyiségeket - művészeket, alkotókat, tudósokat, sportolókat, a közélet szereplőit - kérdezett meg az újvidéki Magyar Szó a kettős állampolgárságról az országot megosztó referendum előtt. Hogyan fognak szavazni, és mi vezéreli őket döntésükben? Erről Eperjes Károly színművész a következőképpen vallott.

„Azért írtam alá az Értékmegőrzők Civil Szervezet Nyújts feléje védő kart című dokumentumát, mert kötelességemnek tartottam aláírni. Ha az elzsibbadt végtagok vért kérnek a szívtől, szívtelenség, ha a szív nem ad vért. Az elszakított területeken élő magyarság most vért, életet kér a szívtől. Romlott szívű az, aki nem ad, és aki ad, az szív-agy-harmonikus, mert tudatosan dönt.

A lelkébe érkező kérésre igent mond. És muszáj mondani igent rá. Elemi kötelességünk, hazafiúi kötelességünk ez. Egyetlenegy identitás van, ami az Istennek tetszik, s ez így hangzik: Isten, család, haza, egység. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, mindannyian családban születtünk (olyanba, amilyenbe), és mindannyian hazához tartozunk.

Elgondolkodtató karácsony...

Nemrég, egy őszi szombat délutánján a hittancsoporttal való beszélgetés során vetődött fel a gondolat, hogy írjunk valamit mi is a Mi-Újság?-ba. Aztán jöttek a jobbnál jobb ötletek, végül pedig megállapodtunk, hogy egy egészen újszerű cikkel gazdagítjuk e remek lapot. Ez már a 2. része egy történetnek, amit a többiek majd folytatnak. Ki-ki saját szárnyaló fantáziájára támaszkodva toldja meg a történetet egy-egy fejezettel. Kádár Zsófi a labdát nekem dobta.

Az esős (hideg) kora téli este nem lett melegebb, sőt a szél sem fújt kevésbé. A parkban egyre kevesebb ember sétálgatott üldögélt. Ám az ifjak még mindig a park fái között élvezték, hogy most együtt lehetnek. Olyan volt számukra ez a park, mint a Pál utcai fiúk számára a Grund. Ez volt a hazájuk. Itt beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat. Most is valami nagy terven törték a fejüket.

A fás-bokros liget azonban másoknak is helyet biztosított. A sakkozó úri embereknek. 5-6 sakktábla volt felállítva régi betonelemes asztalokon, melyeket a magyar parkokra oly jellemző vörös padok fogtak közre. A sakkbábukat egy fémdobozban tárolták az asztal alatt. A kis fémdoboz zárható volt egy óriási lakattal. Talán a váci börtönből hozhatták. Ezek az emberek télen-nyáron a parkban játszottak.

Télen lesöpörték a havat és nagy régi naftalinszagú kabátjukban játszottak. Nyáron pedig előszedték a reklám-bézbólsapkát, hogy kopasz fejüket megvédje a káros UV sugaraktól. A sakkozók tábora nem szerette a fiatalokat, mert egyszer egy éjszaka csínyt terveltek ki, hogy megleckéztessék a Kapszula-kört (ugyanis volt még egy fő jellemzőjük: A sakk mellett ott álltak sorban a kis fél decis alkoholos üvegek „kapszulák”)

Arra gondoltak ugyanis, hogyha a kulcsot sikerül ellopniuk és el tudják vinni lemásolni, akkor éjszaka visszamennek és az összes bábut befestik lilára. De Janka szokásához híven ekkor is késett és... (folytasd kedves Bogyi)

<< vissza



Magyar Szentek Plébánia, 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 1. Postacím: 1507 Budapest, Pf.: 70. Tel./Fax: 209-2224.